Gyöngyfűzés - alapok

Azt hiszem kb. 20 évvel ezelőtt kezdtem el gyöngyöt fűzni. Egy kézműves foglalkozáson láttam először, és ott lestem el ezt-azt. Aztán könyvtárban próbáltam fűzési rajzokat keresni, és állatfigurákat készítettem. Aztán jöttek az ékszerek. Sok alkatrésznek a létezéséről sem tudtam, a nevét meg pláne nem. Nem ismertem kreatív boltot, csak nehezen sikerült magát a gyöngyöt is beszerezni. Még a fűzési rajzot lefénymásoltatni sem volt egyszerű, pedig nem volt olyan rég. Ma meg válogatni lehet az ingyenesen letölthető fűzésmintákból, és még csak ki sem kell mozdulni, sőt, mobilnettel akár utazás közben is.
Egy pár évig aztán nem volt időm a fűzésre, és kedvem sem nagyon, de néhány éve újra elkezdtem, és igyekeztem pontosan utánajárni, kitapasztalni, mivel jó dolgozni, és igyekeztem megtanulni a nevét is az alkatrészeknek. :)
Annak idején az állatfiguráimat drótra fűztem. Nagy nehezen sikerült gyöngyfűző drótot szereznünk, de az annyira merev és vastag volt, hogy nem lehetett vele dolgozni. Ma már többféle színű és átmérőjű ékszerdrótot vásárolhatunk bármelyik kreatív boltban. Akkor azonban apukám szétszedett egy kiszuperált tévét, és még most is van a drótból, ha réz színű megfelel, még ma is azt használom. :)
Nem tudtam, hogy létezik bőrvarró cérna, ami jó erős, alkalmas fűzésre is, így én sima cérnára fűztem, és mivel a gyöngyfűző tűt sem ismertem, a cérna végét hajzselével merevítettem. Sajnos, a cérna gyengeségéből adódóan , nem volt túl hosszú a műveim élettartama. Aztán vettünk damilt valami horgászboltban. Annak viszont alig tudtam a végeit eldolgozni, kioldódott a csomó, vagy szúrta a nyakamat a visszafűzött szál vége, és kényelmetlen volt a viselet. Erre lett volna jó egy kis pillanatragasztó, és egy csomófogó. Akkor csak a csavaros kapcsot ismertem, és ahhoz is nehezen jutottam hozzá (faluban lakunk, nincs a mai napig ilyen jellegű bolt). Arról nem is tudok képet mellékelni, mert egyáltalán nem használom már.  Nagy segítség lett volna egy olyan könyv, amiben megtalálom, mi micsoda, mire való. Még az interneten is nehéz olyan cikkre bukkanni, ahol ilyen jellegű leírások vannak. Ezért kezdetnek próbálom összeszedni, ha valami mégis kimaradna, akkor csak szóljatok, pótolom! :)

Ebben a részben szeretném összeszedni, mire is lehet szükségünk, ha mondjuk ékszereket szeretnénk készíteni.
1. Mire fűzhetünk?




Bőrvarró cérna - Változatos színekben, könnyen beszerezhető, lágy esésű munkák készíthetők vele, nem ad olyan tartást, mint a damil. Többféle vastagságú kapható. A különbséget nem tudom, nekem csak egyféle van (60-as), de ritkán használom, eddig problémám nem volt vele). Gyöngyfűző tű is szükséges hozzá.
Damil: Erős, tartást ad az erre fűzött ékszernek, viszont merevvé is teheti. Különböző vastagságú lehet, ha bonyolultabb fűzésmintát választunk lehetőleg minél vékonyabb damilt szerezzünk be hozzá, mert ha vastag, nem tudjuk többszörösen áthúzni 1-1 gyöngyszemen
Gumi vagy gumidamil: Beszélhetünk sima kalapgumiról, amire csak nagyobb átmérőjű lyukkal ellátott gyöngyöt (többnyire inkább fagyöngyöt) fűzhetünk. Mellette többféle átmérőjű gumis damil is létezik, amihez szintén szükségünk lesz gyöngyfűző tűre, mert csak azzal tudjuk felvinni rá a szemeket. Ennek is két formája van, a laposabb, ami egy idő után több szálra foszlik, illetve a hengeres, ami erősebb, de ilyet még sajnos nem használtam eddig.
Drót: Említettem már a drótot is. Többféle színben és vastagságban kapható, nekem még  hagyományos, tévészerelős drót is van. Továbbá meg kell említenem a memóriadrótot, ami többnyire olyan, mint egy rugó, arra fűzhetjük a gyöngyeinket. Előnye, hogy könnyen dekoratív ékszer készíthető, hátránya, hogy egy szélesebb gyöngy könnyen elpattanhat (vigyázni kell a szalmagyönggyel).
Sodrony vagy tigrisbajusz: Én ezt használom a leggyakrabban, jó erős, ha a stopperünk (azzal fixálhatjuk a szálat) jó erősen tart, akkor ez biztosan nem szakad el. Én a lányomnak is ( 5 éves) ebből készítek ékszert, ne guruljanak szét a gyöngyök, de szigorúan mágneskapoccsal, ha beakad valahová, nehogy a keze bánja! Ebből is létezik sokféle szín, többféle átmérő. Én leginkább 0,38-as méretet használok, kevésbé merev, és könnyen átfűzhető duplán is a gyöngyökön.
Emellett léteznek különféle alapok, szerelőpálcák, viaszolt zsinórok, akár szalagra is fűzhetünk, csak a fantáziánk szab határt... :)

2. Mit fűzhetünk?




Természetesen gyöngyöt! :) De a változatok tárháza talán végtelen... Hisz létezik akril, üveg, pamut, papír, strassz, ásvány, fa, gyurma, stb... Én most csak néhányat említek, majd menet közben a többit!

Kásagyöngy: Többféle létezik, japán, cseh, távol-keleti... Én a hagyományos nevenincset használom, abból a leggyakoribb a 2 mm-es ill. 4 mm-es, de létezik 3 mm-es is. Ez nem feltétlenül teljesen azonos szemméretet jelent. A japán és cseh gyöngyök szabályosabb, egyformábbak. Viszont én többnyire aszimmetrikus, szabálytalan formákat fűzök, nekem megfelel ez is.
Szalmagyöngy:  Pálcika formájú, a hossza különböző, többnyire kb. 8-10 mm, de létezik rövidebb, és óriás változat is.
Akril gyöngyök: Műanyag gyöngyök, változatos méretben és formában (lsd: henger, virág, "diszkógömb", stb)
Tekla gyöngyök: Üveg vagy viaszolt (nekem van mindkettő, különbséget nem látok közte, de az üveg drágább). Létezik akril tekla is, valamivel olcsóbb, de nincs is olyan szép, mint az üveg vagy viaszolt. A felülete sérülékeny. Létezik 3,4,6,8, 10 mm-es, sőt nagyobb méret is. Többnyire kerek, de láttam már rizsszem, és csepp alakút is.
Üveg gyöngy: Sérülékeny, könnyen elpattanhat (erről később), sokféle színben és formában létezik.
Horgolt gyöngy: Magunk is ksészíthetjük, én sajnos nem tudok...
Fimo vagy gyurmagyöngy, Millefiori : A képen a fekete virágos. Magunk is gyúrhatjuk, erről később.
Porcelán gyöngy: A képen a rózsaszín virágos. Nagyon szép, de az ára elég húzós...

Ami nincs a képen - a teljesség igénye nélkül - fagyöngy, rekeszzománc gyöngy, pamutgyöngy, lámpagyöngy (üveg), papírgyöngy, stb.

Az eszközökről, kellékekről később. Kérdésekre szívesen válaszolok! Szép napot!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bútorok papírhengerből a Barbie-házba

Barbie Ház

Kandalló a Barbie házba DIY