Bejegyzések

recept címkéjű bejegyzések megjelenítése

Jelmezek - Sütiszörny

Kép
A nagy farsangi készületben azt nem osztottam meg végül, hogy mi is lett a nagy kékségből, aminek a képét itt láthatjátok. Végül az amerika kapitányos lencse nem került felhasználásra, mert módosultak időközben az igények, de elkészült a három jelmez. Fázisfotók nincsenek mindegyikhez, de nagyjából igyekszem úgy leírni, hogy képek nélkül is megvalósíthatóak legyenek. Ha kérdés van, akár itt kommentben, akár a Facebookon szívesen segítek.  Szóval a sok kékből nem műszempillás Amerika Kapitány, hanem Sütiszörny lett, aki az én nagy kedvencem. :D  Igyekeztem lányosra venni a figurát, ezért is volt szükség a műszempillákra. A jelmezhez vettem kínai boltban egy megfelelő árnyalatú pólót, fekete és kék színű filc anyagokat, kb. 4 cm átmérőjű hungarocell gömböt (2 db-ot), sárga, csillámos fehér és csillámos fekete dekorgumit, valamint  kék és "sütiszörnykék" tüllt és szalagot, néhány kék tollat. Itthon volt egy régi hajráf alap, amit felhasználtam, illetve egy nápoly...

Sajttorta variációk

Kép
Mostanában általánosságban ritkábbak a bejegyzések, mint pár éve, receptes meg különösen régen volt. De a mostani sütésem tapasztalatait kénytelen vagyok "megörökíteni", ha másért nem, hát a saját okulásomra. Nagy kedvencünk a sajttorta, karamelles erdeigyümölcs-öntettel. Nincs bevált receptem, mindig keresgélek, és mindig Mautner Zsófi brüsszeli New York Csizkékjénél lyukadok ki. :) És persze nem követem a receptet... Az ott alapul szolgáló Speculoos-t nagyon szeretem, de nekem az a karácsonyi fahéjas-szegfűszeges ízvilág nem annyira ízlik a sajttorta kissé fanyar jellegéhez. Amin változtattam:  az alap 1 cs. zabkeksz (210 g) és annyi Lidl-ben kapható vajas keksz, amivel együtt 360g lesz a mennyiség, melyhez 125g olvasztott vajat adtam, csak 500g mascarpone került bele, összesen 3 db tojást használtam, teljes tojásokat raktam bele, nem tettem bele citromhéjat, mert nem volt itthon bio citrom, valamint nem egészen fél citrom levét facsartam a krémhez, most...

Családi hagyományok

Kép
Mamám nagyon finom kiflit sütött. Azt a jó leveles, porcukros, igazi kalóriabomba fajtát, diós és meggyes töltelékkel. Addig halogattam, hogy megtanulom tőle, míg végül már nem volt rá alkalmam. De a receptjei megvannak, és mi mást is készíthettem volna a tesóm születésnapjára, mint egy receptgyűjteményt a mama receptjeiből. Sajnos, mi anyukánkat is elvesztettük néhány éve, így időben előre haladva kiegészítettem anyukám receptjeivel, végül én is beraktam a saját jólbeváltjaimat. De persze hagytam helyet a tesómnak is a saját receptek elhelyezésére. Íme az eredmény: Ezúttal szinte kizárólag Pentart termékeket használtam. Vásároltam egy spirálos füzetet az Ildesign   nevű boltban (Debrecen), ahol mindig nagyon kedvesek, segítőkészek, öröm betérni. :D Szinte mindent tőlük szerzek be. Amiket felhasználtam: dió színű lazúr gél elefántcsont színű dekor paint soft festék egyfázisú repesztő kétfázisú repesztő sötétbarna media ink spray media ragasz...

Hűsítő sütik

Kép
Mivel sokáig nem írtam, ezúttal két bejegyzést is írok ma, a gyerekek alszanak, időm meg mint a tenger... :) A téma egészen más, mint az előzőek. Ezúttal két sütiről lesz szó, az egyik citromos piskótatekercs, a másik pedig egy mentás-eperszósszal tálalt csokis muffin. A hirtelen jött meleg napokban jól esik a hűs krém és öntet a süti mellé, ezért gondoltam, hogy megosztom ezeket a recepteket. Végül is a sütés-főzés is kreatív tevékenység! :) A lépéseket nem fotóztam, csak a kész művet. Így marad mellé szimplán a recept. Majd legközelebb fotózok is! Cserkész becsszó! :) Citromos piskótatekercs: 12 dkg cukor 12 dkg liszt 6 tojás 1 csomag sütőpor 1 csipet só 1 citrom Vaníliás Aranka habpor 3 dl tej A tojásokat válasszuk ketté, majd a sárgákat a cukorral keverjük habosra, reszeljük bele egy fél citrom héját. A sütőporral elkevert lisztet szitáljuk a tojásos masszába. A fehérjéket verjük kemény habbá, és óvatosan forgassuk bele a lisztes tojássárgás habba. Egy sütőformát béleljünk ...

Torta - cserkész becsszó, hogy ezután visszatérek a gyöngyfűzéshez! :)

Kép
A hét végén újabb torta készült, és kipróbáltam egy új díszítési módot, ami nagyon egyszerű, nagyon finom, és még mutatós is! Már többször próbáltam csokifigurákat készíteni, de eddig nem jött össze soha a kívánt forma, vagy nem tudtam felszedni a felületről, amire öntöttem. Vagy rajtamaradt az olaj, margarin, és csúnya volt. De ezúttal jók lettek! A torta a már megszokott tésztával és étcsokis tejszínhabbal készült, a tetejére csokimáz került, melyet még melegen megszórtam csokipasztillával. Két marék étcsoki pasztillához kb. egy púpos teáskanálnyi margarint adtam, majd gőz fölött megolvasztottam (és ott is hagytam, míg dolgoztam vele). Ezután egy steril injekciós fecskendővel felszívunk a kapott olvadt csokiból, kicsit megnyomjuk a fecskendőt, hogy a levegő távozzon, és egy egyenes felületre (tepsi, vágódeszka) helyezett sütőpapírra mintát rajzolunk. Én nagyon egyszerű formákat próbáltam rácsozni, a végére már elég jól ment! :) De legközelebb előrajzolom majd a papírra, és me...

Újabb torták

Kép
Ünnep, sütés-főzés, stb. Nem nagyon volt időm a gyerekeken és a takarításon kívül egyéb kreatív tevékenységre, maradtak a torták, amiket - ha már megsütöttem - igyekeztem szépen díszíteni. Ezzel egy időre szüneteltetem is tortás posztokat, és az eredeti terv szerint az ékszerkészítésre fogok koncentrálni - ha sikerül. :) Egy újabb joghurtos "remek" készült, amit szerettem volna marcipánnal befedni, de sajnos hamar megvettük, és néha bizony letörtem a rúdból 1-1 darabkát, így nem maradt elegendő a torta befedéséhez, csak a tetejére jutott. A marcipánt két folpack lap között kinyújtottam 2-3 mm vastagra, majd a tortaforma alját rányomtam, aztán körbevágtam, és ez került a torta tetejére. Nem színeztem, egyszerű fehér maradt. Sajnos néhol meglátszottak a fólia gyűrődései, "bőrhatású" lett. :) Kinyújtottam a maradék marcipánt, és sütikiszúróval nyuszikat szaggattam belőle, majd a torta tetejére fektettem őket. Szemük 1-1 szem csokipasztilla. A maradék marcipánból répá...

Torta II. - Hófehérke

Kép
Még az előző téma folytatásaként: Hófehérke illetve csokitorta Hófehérke torta: A recept az előző posztban leírt szerint alakul, viszont a világos tortalapba fehércsokit olvasztottam, és mivel az édesebb, mint a sima ét, ezért 16 dkg helyett 10 dkg cukrot tettem a tésztába. A fekete apróságok vanília darabok! :) Sajnos, nem lett túl szép a szoknya, mert nem vágtam elég egyenletesre, és a ruha sem az igazi, mert a marcipánt megolvasztotta az ételfesték, és alig tudtam alakítani. Legközelebb színezettet fogok venni, ez a tanulság. Állítólag a por ételfesték jobb, de az meg elég drága, én legalábbis ezerpárszáz forintért találtam csak. És Hófehérke babánk sincs, de ha lett volna, akkor is inkább egy olcsó babát használtam volna, mert féltem, hogy befogja az ételfesték (néhol be is fogta). Sütöttem egy étcsokis lapot, illetve egy fehér csokisat. A fehércsokis lapot félbevágtam, és kisebb darabokra aprítva egy öblös tálkába rétegeztem instant zselatinnal felvert joghurtos...