Bejegyzések

filc címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kokárda - Úgyis minden évben aktuális

Kép
Ezt a posztot az előző hét elejére terveztem, de a horgolás-fűzés közepette nem volt rá időm. Viszont jövőre is lesz március 15., szóval időben el lehet kezdeni a gyakorlást. :) Nagy-nagy küzdelem és sok gyakorlás után végre elmondhatom, hogy megtanultam horgolni! Évek óta próbálkoztam, nem is tudom megmondani, hogy mivel nem boldogultam, de nem ment. Olyan freestyle munkák kerültek ki a kezem közül, hogy csak na! :) Sajnos Szerencsére egyiket sem őriztem meg a "mesterművek" közül. :)  Szóval úgy gondoltam, idén megpróbálkozom a kokárda horgolásával, ami olyan sikert aratott, hogy még tegnap is azt csináltam. A Pinterest táblámon gyűjtöttem ötleteket, illetve a Google keresőben találtam számomra is megvalósítható - azaz egyszerű - horgolós ötleteket. Ezúttal nem készítettem lépésről-lépésre fotókat, mert a forrásokban remekül le van írva a megvalósítás menete. A fonalakat és a keresztszemes szalagot a Kiselefánt kreatív boltban szereztem be.  Bergamott blog ján ...

Kopott, hiányos hajcsatok újjászületése

Kép
A kislányos anyukák tudják, hogy a hajcsat fogyócikk. Vagy tönkremegy, vagy elvész - de mindig csak a pár egyik fele. Szóval adott sok-sok félpár csat. Emellett kell egy kevés hímző cérna, filc, gomb, esetleg néhány szem gyöngy. Ezek a legjobban sikerült darabok - egyelőre. :) Sablon nélkül vágtam ki a filcalapokat, de azóta már rajzoltam egy sablont, mert sajnos nem lett egyforma az egy párnak szánt két csat: Így sikerült, jól láthatóan nem egyforma a két csat. Tanulság: használj sablont! :) Szóval a jövőben sablont fogok használni, de mivel most nem csináltam, így a képek is fent látható csatokat mutatják be. 1. Első lépésként kerítsünk két azonos - vagy közel azonos - méretű csatot. 2. Rátettem őket egy darab filcre, és nagyjából körbevágtam kb. 3-4 mm ráhagyással mindkét csatot, kétszer, hiszen 2 db filcből áll a borítás. Ezt legközelebb előrajzolt sablon segítségével készítem majd. De ha csak 1 csatot készítünk, akkor ez is megfelel. 3. Két ponttal jel...

Hiányos kockakirakóból süti a babakonyhába

Kép
Van egy dinós kockakirakónk, aminek több, mint fele elveszett. A meglévőket sajnáltam kidobni, egy darabig rakosgattam, aztán eszembe jutott, hogy valahogy hasznosítani kellene. Készítettem már néhány ételt filcből a kis konyhába, ezért arra gondoltam, remek sütikocka lenne belőlük. Mivel lassan - és nem túl szépen - varrok, a ragasztás mellett döntöttem. Így hamar elkészültem, és - még ha nem is a legpontosabbak az illesztések - olyan élethű lett, hogy az egyik kétévesem meg is akarta enni. :) A munkához filc anyagot, kétoldalas ragasztót, sablont a krém-díszhez, cérnát, gyöngyöt (elhagyható), pillanatragasztót, "alapot" - amire a filc kerül (ez esetben kockakirakó, de helyette akár jó erős doboz is lehet) használtam fel. A krémdíszhez használt sablon (és további jó ötletek) innen letölthető: http://www.deviantart.com/morelikethis/272467372 Előbb a kocka oldalait körberajzoltam a filcen, majd 4 kockát egyben vágtam ki, sorban, egyet pedig külön. Ez lesz az alj...

Új lendület! :) Meg egy éjjeliszekrény Barbienak :)

Kép
Több, mint két hónapom volt átgondolni, hogy mi is legyen a következő bejegyzés. Közben mindenfélébe belefogtam, de valahogy semmit sem fejeztem be, különböző okokból. Most azonban igyekszem aktívabban frissíteni. Nyilván egyszerűbb lenne, ha máshonnan ollóznám össze a képeket és a bejegyzéseket, de ha nincs időm normálisan közzétenni, akkor inkább bele sem fogok. Cserkész becsszó, igyekszem rendszeresebben frissíteni. :) Az első bejegyzés szóljon most Barbieról, mivel az esős napok miatt újra fel lett fedezve a babaház, és már annyi apróság van, hogy szegény Barbie nem tudja hova pakolni. Ezért arra gondoltam, biztosan örülne egy fiókos szekrénykének, ahová mindig visszateheti az apró hajkeféjét, és remélhetőleg így többé nem fog a lábam alá kerülni. Szóval egy újabb önzésből készített darab következik. :) Három (két vékonyabb és egy vastagabb) gyufásdobozt használtam, filc anyagot, kétoldalas ragasztót és 3 db kisméretű milton kapcsot. Először ragasszuk össze a három dob...

Babakonyha I.

Kép
Újabb jó hosszú szünet. Ezúttal áram volt, csak energia nem - mármint részemről, bármit is csinálni. Beszedtünk egy vírust, ami szép lassan lefertőzött minket, és két hét orrfújást, köhögést, jó néhány átvirrasztott éjszakát okozott. Szóval ezért nem volt mostanság új bejegyzés. A nagylányom nagyon szeret a játékkonyhájában főzőcskézni, de a merev műanyag ételek gyakran kigurulnak az apró edényekből. Ezért találtam ki, hogy filcből készítek néhány ételt a kis konyhába. Egyelőre répa, minitök, újhagyma, tükörtojás, valamint a nagy kedvenc, egy tábla csokoládé készült el filcből. Nem rajzoltam elő semmit, csak a filceimet elővettem, és csináltam, ami eszembe jutott. Kézzel varrtam mindent, varrógéppel bizonyára kevesebb időbe került volna. Sablont nem készítettem, de próbáltam keresni párat, közben találtam egy remek oldalt, ahol rengeteg jó ötlet van: http://www.apartmenttherapy.com/how-to-make-felt-food-our-giga-135005 Az öltésekhez pelenka- illetve gépöltést használtam, bő...