Bejegyzések

Uzsonnás táska

Kép
Nem mostanában készítettem, csak eddig nem írtam le, de lassan megint aktuális lesz. :) Végül is mindjárt augusztus, így legalábba van idő beszerezni a "hozzávalókat". :) Az ikrek szeptemberben kezdték az iskolát, és szükség volt egy uzsonnás-étkezős-tisztasági csomag jellegű valamire. Egy uzsisdoboz, pohár, tányér, konyharuha és mini törörlköző kellett bele. Kretaív boltban kapható egyszerű vászontáska, többféle méretben. "Véletlenül" pont volt itthon, csak nem azonos méretekben. :) Na, ebből akartam kihozni egy fiús és egy lányos verziót.  Mivel a fiam ügyesebb a pakolásban - a férjemhez hasonlóan Tetris-szerűen el tud pakolni szinte bármit (persze észszerű kereteken belül), így ő kapta a kisebbet. A lányoknak - vajon kitől örökölhették? - akadnak gondjaik a pakolással. Biztos keveset formaberakóztunk pici korunkban... ;) :) Szóval a lányom kapta a nagyobb szatyrot. Mindkét szatyor tetején, a közepére felragasztottam egy-egy darab tépőzárat. Ne higgye

Jelmezek - Sütiszörny

Kép
A nagy farsangi készületben azt nem osztottam meg végül, hogy mi is lett a nagy kékségből, aminek a képét itt láthatjátok. Végül az amerika kapitányos lencse nem került felhasználásra, mert módosultak időközben az igények, de elkészült a három jelmez. Fázisfotók nincsenek mindegyikhez, de nagyjából igyekszem úgy leírni, hogy képek nélkül is megvalósíthatóak legyenek. Ha kérdés van, akár itt kommentben, akár a Facebookon szívesen segítek.  Szóval a sok kékből nem műszempillás Amerika Kapitány, hanem Sütiszörny lett, aki az én nagy kedvencem. :D  Igyekeztem lányosra venni a figurát, ezért is volt szükség a műszempillákra. A jelmezhez vettem kínai boltban egy megfelelő árnyalatú pólót, fekete és kék színű filc anyagokat, kb. 4 cm átmérőjű hungarocell gömböt (2 db-ot), sárga, csillámos fehér és csillámos fekete dekorgumit, valamint  kék és "sütiszörnykék" tüllt és szalagot, néhány kék tollat. Itthon volt egy régi hajráf alap, amit felhasználtam, illetve egy nápolyis m

Nyári szünet 2.0 - Linkajánló

Az előző nyár bejegyzésben már ajánlottam néhány hasznos oldalt, most folytatom a sort. Idén végre nem érzem annyira, hogy eredménytelenül telne a nyár. Nem sikerült tartani azt, hogy minden nap tanulunk, és/vagy kézműveskedünk, de azért igyekszünk. Gondoltam, itt is megosztok pár tartalmat, ami szerintem jól hasznosítható, akár esős napokon. Gyereketető - Rumini Elkezdtük olvasni - a három gyerekkel közösen (a kicsik csak hallgatják) a Ruminit, amihez található Sárosdi Virág oldalán  https://gyereketeto.hu  rengeteg jó feladat. Regisztrálni kell, és hírlevélben jön a jelszó, amivel elérhetővé válik nagyon sok hasznos tartalom. A Ruminihez található ovisoknak és iskolásoknak való feladatlap is, tehát a mi esetünkben tökéletes választás. Regisztráció nélkül is nagyon sok ötlet, recept hozzáférhető, mindenképp megéri böngészgetni. Onnan származik a homokgyurma ötlete is. PirosHungary A tanítás során is használtam - főleg a teremdekorációhoz - az ingyenesen letölthető magyaro

Sohaelnemolvadós

Kép
Mi is lehetne nyáribb, mint a fagyi? Kezdek belejönni a horgolásba, de be kell valljam, képtelen vagyok teljesen minta alapján horgolni, előbb-utóbb szó szerint elveszítem a fonalat, vagy legalábbis elveszek a szemek számolgatása között...De így garantáltan egyedi lesz, amit készítek. Éppen ezért a megosztott minták nem feltétlenül úgy fognak kinézni, mint az enyém, de ha sikerül, odaírom, hol és mit változtattam az elkészítés során. A mintákat próbáltam magyar oldalakon keresni, de sokszor a külföldire irányított, és a Google translate annyira nincs tisztában a horgolásos rövidítésekkel, hogy a lényeg angol maradt, de így is követhető a minta. Ami nekem kicsit nehéz, az a befejezés, hogy normálisan nézzen ki a tölcsér csúcsa, vagy a fagyi teteje, az egyelőre még nem sikerül kellően szépre, így inkább olyan mintát kerestem, ahol össze kell varrni a tölcsért és a gombócot. Az egyik használt minta nem olyan volt, de visszabontottam, és külön horgoltam. Az első minta, amit elkészí

Távoli rokonok

Kép
A kifejezés mindkét értelmében. :) Az USA-ból érkeztek, a férjem másodunokatestvére a családjával. Mivel még soha nem jártak Magyarországon, szerettünk volna nekik valami egyedit adni. A nagymama volt magyar, ezért igyekeztünk úgy kivitelezni, mintha akár a nagymama hagyatéka is lehetett volna. Ez lett belőle:  Nálunk ünnepi levesbe kizárólag csigatészta kerülhet. Ezekben a nagyobb zacskókban is az van.  A zsákok takácsvászonból készültek, a sógornőm segítségével, aki gyönyörűen varrta meg. A kisebb zsákok helyi termelőtől vásárolt fűszerpaprikát tartalmaznak.  Mivel a mi régiónkban a keresztszemes hímzés a hagyomány, egy régebbi Praktikában emlékeztem, hogy láttam szép mintát, ami a hagyományoshoz hasonló, azt alakítottam át egy kicsit. Fehér farkasfoggal és zöld horgoltcsipkeszalaggal lett kiegészítve, hogy nemzeti színeink is megjelenjenek. A hímzés csak piros, mert - tudomásom szerint - itt piros, kék illetve fekete színeket használtak a hímzésekhez.  Elég rég

Nyári dekor 2018

Kép
Az előző évben egészen augusztusig halogattam a nyári dekorációs posztot, most igyekszem kicsit gyorsabbnak lenni. Tavaly a moszatzöld színű Cadence krétafesték volt a favoritom, arra épült az egész. Idén azokat is kirakom, de most éppen a Simple Stylish magazin első számához kapott kék horizont és ibizai homok színek képezik az alapot, ezt kiegészítve a festékeim között fellelhető kékes árnyalatokkal. Első lépésként a tengeres szilikon formám segítségével fehér színű levegőn száradó gyurmából készítettem dekorációs elemeket. Én jobban szeretem ezt a módszert, mint mondjuk a gesso formába kenését vagy a különböző műgyanta díszeket, mert nekem azok a legnagyobb körültekintésem mellet is légbuborékosak maradnak. Emellett a gyurma íves felületre is használható. Előkészítettem többféle koszorú alapot. Hungarocell alapot tekertem be egészen vastag, törtfehér színű fonallal, illetve fa alapot festettem kékre, majd repesztő lakk réteget kapott és lefestettem ibizai homok színnel. A harma

Nyári szünet - Start

Kép
A nyári szünet valahogy olyan, mint egy marék homok - legalábbis nekem. Mindig vannak terveim, ötleteim, amiket valahogy be akarok passzírozni, de csak kapkodok össze-vissza, pereg ki a kezemből, és minél jobban erőlködőm, annál kevesebb marad benne... Idén próbálok valami rendszert vinni a hétköznapokba, hogy a gyerkőcök ne unják a nyarat, ne felejtsék el, amit eddig tanultak (legalábbis az iskolás ne), ne essenek ki nagyon a szürke hétköznapokból. Legyen tartalmas, színes, szórakoztató a szünetük, mindemellett fejlődjenek is. Persze jó lenne egy kis énidő is olykor-olykor. Hát, meglátjuk, mi fér bele. A szünet kezdete előtt próbáltam ötleteket gyűjteni, alapanyagokat beszerezni, hogy minden napra tudjunk valami újabb dolgot készíteni/kipróbálni, ami lehetőleg nem egy kerül egy vagyonba. Sokféle szempontot kellett még figyelembe vennem, hiszen a nagy lányom 10 éves, a kicsi 6, és még mellettük egy szintén 6 éves fiam is van, tehát nem egyszerű egyszerre mindenkinek megfelelő