Bejegyzések

kokárda címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kokárda - Úgyis minden évben aktuális

Kép
Ezt a posztot az előző hét elejére terveztem, de a horgolás-fűzés közepette nem volt rá időm. Viszont jövőre is lesz március 15., szóval időben el lehet kezdeni a gyakorlást. :) Nagy-nagy küzdelem és sok gyakorlás után végre elmondhatom, hogy megtanultam horgolni! Évek óta próbálkoztam, nem is tudom megmondani, hogy mivel nem boldogultam, de nem ment. Olyan freestyle munkák kerültek ki a kezem közül, hogy csak na! :) Sajnos Szerencsére egyiket sem őriztem meg a "mesterművek" közül. :)  Szóval úgy gondoltam, idén megpróbálkozom a kokárda horgolásával, ami olyan sikert aratott, hogy még tegnap is azt csináltam. A Pinterest táblámon gyűjtöttem ötleteket, illetve a Google keresőben találtam számomra is megvalósítható - azaz egyszerű - horgolós ötleteket. Ezúttal nem készítettem lépésről-lépésre fotókat, mert a forrásokban remekül le van írva a megvalósítás menete. A fonalakat és a keresztszemes szalagot a Kiselefánt kreatív boltban szereztem be.  Bergamott blog ján ...

Variációk egy témára: március 15. II.

Kép
Újfent kokárda. Amit többnyire kabáton viselünk, és azt levetve oda a nemzeti díszünk. Erre lehet megoldás egy-egy szép nemzeti szín ékszer, bross. Mivel én "lányos" ékszerekben gondolkodom, ezért a férfiaknak nem tudok ötlettel szolgálni. Viszont nők esetében néhány szem gyöngyből is elkészíthető egy-egy mutatós ékszer, amit kokárda helyett vagy mellett viselhetünk. Nemzeti ünnep lévén piros-fehér-zöld gyöngyökre lesz szükségünk. Nekem többféle is van belőlük, de egy-egy csomag tekla gyöngyből, vagy néhány szem üveggyöngyből is sokat ki lehet hozni. Használhatunk továbbá szalagokat, valamint filcet - és persze sok mást is. Akinek valamelyik tetszik, nyugodtan írjon ímélt, vagy kommentet, segítek az elkészítésben. Íme néhány ötlet: Ehhez a fülbevalóhoz talpas szerelőpálcára van szükségünk, valamint fülbevaló alapra. A pálcára fűzzük a gyöngyöket, majd méretre vágjuk,kúpos fogóval hurkot hajlítunk rá és a füli alapra akasztjuk. Ehhez karika alap és fülbevaló ala...

Variációk egy témára: március 15.

Kép
Gondolom, mindenki örök problémája március közepén. hogy az előző évi kokárdát előkeresse, aztán ha nincs meg, lehet újat venni. Valamelyik Showder Klubban hangzott el - talán Kőhalmi mondta - hogy mindenkinek van annyi kokárda, ahány éves, csak nem tudni, hogy hol. Talán ha nem egyszerű kokárdánk lenne, hanem valami különleges, egyedi darab, akkor esetleg jobban is vigyáznánk rá. Három éve készítettem egyet a lányomnak vékony nemzetiszín zsinórból, nemzeti színű szalagból, valamint pomponokból. Az azóta megvan. :) Egyszerűen csak összehúztam egy darab szalagot a fehér pompon köré, majd a zsinórt felvarrtam a hátuljára, a zsinór aljára pedig szintén varrással rögzítettem a pomponokat. Végül kitűzőalapot erősítettem rá. Ezt továbbgondolva készítettem néhány ékszert is szalagok felhasználásával, és pár újabb kokárdát. Vannak sikerült és kevésbé sikerült darabok közöttük. A rózsásak az Angelina Balerina jelmez leírásánál látható módon készültek, csak kisebb, kb. 5 cm átmérőj...