Bejegyzések

húsvét címkéjű bejegyzések megjelenítése

Tavaszi dekoráció

Kép
Tegnap még úgy tűnt, tavaszodik. Ma már kevésbé látszik aktuálisnak a dolog, de mivel a téli dekorációt már bedobozoltam, így ez maradt a hóesésben is. Nem is kimondottan tavaszi lett, inkább húsvétira sikerült. A nyári dekorációs bejegyzéshez hasonlóan itt is egy szalvéta adta az alapot, abból készítettem mindegyik elemet. Készült két mini cserép, egy dekor-kakas, zsebkendő tartó, kopogtató illetve egy Vibovit vitaminos dobozból egy mécsestartó. Mindegyik tárgy elkészítését egy alapozó réteg felvitelével kezdtem, melyhez Cadence Hybrid fehér színű festéket használtam. Remekül megtapad a műanyagon is.  Ezután a szalvétából körbetépkedtem a felhasználandó darabokat, nem kell nagyon pontosan. erre azért volt szükség, mert egyetlen szalvétám volt csak, ebből kellett kihoznom a dekoráció minden elemét.  A szalvéta felragasztásához Cadence Decoupage Plus ragasztót használtam, amit vékony rétegben felvittem a felületre, vártam, míg picit szárad, majd a szalvé...

Újabb torták

Kép
Ünnep, sütés-főzés, stb. Nem nagyon volt időm a gyerekeken és a takarításon kívül egyéb kreatív tevékenységre, maradtak a torták, amiket - ha már megsütöttem - igyekeztem szépen díszíteni. Ezzel egy időre szüneteltetem is tortás posztokat, és az eredeti terv szerint az ékszerkészítésre fogok koncentrálni - ha sikerül. :) Egy újabb joghurtos "remek" készült, amit szerettem volna marcipánnal befedni, de sajnos hamar megvettük, és néha bizony letörtem a rúdból 1-1 darabkát, így nem maradt elegendő a torta befedéséhez, csak a tetejére jutott. A marcipánt két folpack lap között kinyújtottam 2-3 mm vastagra, majd a tortaforma alját rányomtam, aztán körbevágtam, és ez került a torta tetejére. Nem színeztem, egyszerű fehér maradt. Sajnos néhol meglátszottak a fólia gyűrődései, "bőrhatású" lett. :) Kinyújtottam a maradék marcipánt, és sütikiszúróval nyuszikat szaggattam belőle, majd a torta tetejére fektettem őket. Szemük 1-1 szem csokipasztilla. A maradék marcipánból répá...

Szalaggal bevont húsvéti tojás

Kép
Nagyon tetszik az articsóka-technika, illetve az ezzel díszített tárgyak. Azonban elég időigényes folyamat, és gombostűket kell beszúrni a hungarocell alapba, ami - az én gyerekeimmel, akik mindig mindent megpiszkálnak - nem egy életbiztosítás. Próbáltam valamilyen alternatív megoldást találni, így született meg a szalaggal bevont tojás, ami csak a ragasztó megkötéséig, illetve a munkafolyamat végégig tartalmaz tűt. Nem olyan mutatós, mint az articsókás, de azért elég szép lett szerintem. Először is összeszedegettem, amit hasznosnak gondoltam: hungarocell tojás és szalag mindenképp kell, mellé vettem elő flittert, viaszolt szálat, tüllt (mindegyik törtfehér) A szalag végét előbb mécses fölött elsütőm, hogy ne menjen szét, majd gombostűvel rögzítem a tojás egyik "végéhez" Felirat hozzáadása Óvatosan feltekerem a szalagot - egy csík kétoldalas ragasztót a közepére húzva akár fixálhatjuk is, én nem tettem alá, mert úgy könnyebben, nyom nélkül visszabontható, ha...