Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2018

Nyári szünet 2.0 - Linkajánló

Az előző nyár bejegyzésben már ajánlottam néhány hasznos oldalt, most folytatom a sort. Idén végre nem érzem annyira, hogy eredménytelenül telne a nyár. Nem sikerült tartani azt, hogy minden nap tanulunk, és/vagy kézműveskedünk, de azért igyekszünk. Gondoltam, itt is megosztok pár tartalmat, ami szerintem jól hasznosítható, akár esős napokon. Gyereketető - Rumini Elkezdtük olvasni - a három gyerekkel közösen (a kicsik csak hallgatják) a Ruminit, amihez található Sárosdi Virág oldalán  https://gyereketeto.hu  rengeteg jó feladat. Regisztrálni kell, és hírlevélben jön a jelszó, amivel elérhetővé válik nagyon sok hasznos tartalom. A Ruminihez található ovisoknak és iskolásoknak való feladatlap is, tehát a mi esetünkben tökéletes választás. Regisztráció nélkül is nagyon sok ötlet, recept hozzáférhető, mindenképp megéri böngészgetni. Onnan származik a homokgyurma ötlete is. PirosHungary A tanítás során is használtam - főleg a teremdekorációhoz - az ingyenesen letölthető magyaro

Sohaelnemolvadós

Kép
Mi is lehetne nyáribb, mint a fagyi? Kezdek belejönni a horgolásba, de be kell valljam, képtelen vagyok teljesen minta alapján horgolni, előbb-utóbb szó szerint elveszítem a fonalat, vagy legalábbis elveszek a szemek számolgatása között...De így garantáltan egyedi lesz, amit készítek. Éppen ezért a megosztott minták nem feltétlenül úgy fognak kinézni, mint az enyém, de ha sikerül, odaírom, hol és mit változtattam az elkészítés során. A mintákat próbáltam magyar oldalakon keresni, de sokszor a külföldire irányított, és a Google translate annyira nincs tisztában a horgolásos rövidítésekkel, hogy a lényeg angol maradt, de így is követhető a minta. Ami nekem kicsit nehéz, az a befejezés, hogy normálisan nézzen ki a tölcsér csúcsa, vagy a fagyi teteje, az egyelőre még nem sikerül kellően szépre, így inkább olyan mintát kerestem, ahol össze kell varrni a tölcsért és a gombócot. Az egyik használt minta nem olyan volt, de visszabontottam, és külön horgoltam. Az első minta, amit elkészí

Távoli rokonok

Kép
A kifejezés mindkét értelmében. :) Az USA-ból érkeztek, a férjem másodunokatestvére a családjával. Mivel még soha nem jártak Magyarországon, szerettünk volna nekik valami egyedit adni. A nagymama volt magyar, ezért igyekeztünk úgy kivitelezni, mintha akár a nagymama hagyatéka is lehetett volna. Ez lett belőle:  Nálunk ünnepi levesbe kizárólag csigatészta kerülhet. Ezekben a nagyobb zacskókban is az van.  A zsákok takácsvászonból készültek, a sógornőm segítségével, aki gyönyörűen varrta meg. A kisebb zsákok helyi termelőtől vásárolt fűszerpaprikát tartalmaznak.  Mivel a mi régiónkban a keresztszemes hímzés a hagyomány, egy régebbi Praktikában emlékeztem, hogy láttam szép mintát, ami a hagyományoshoz hasonló, azt alakítottam át egy kicsit. Fehér farkasfoggal és zöld horgoltcsipkeszalaggal lett kiegészítve, hogy nemzeti színeink is megjelenjenek. A hímzés csak piros, mert - tudomásom szerint - itt piros, kék illetve fekete színeket használtak a hímzésekhez.  Elég rég

Nyári dekor 2018

Kép
Az előző évben egészen augusztusig halogattam a nyári dekorációs posztot, most igyekszem kicsit gyorsabbnak lenni. Tavaly a moszatzöld színű Cadence krétafesték volt a favoritom, arra épült az egész. Idén azokat is kirakom, de most éppen a Simple Stylish magazin első számához kapott kék horizont és ibizai homok színek képezik az alapot, ezt kiegészítve a festékeim között fellelhető kékes árnyalatokkal. Első lépésként a tengeres szilikon formám segítségével fehér színű levegőn száradó gyurmából készítettem dekorációs elemeket. Én jobban szeretem ezt a módszert, mint mondjuk a gesso formába kenését vagy a különböző műgyanta díszeket, mert nekem azok a legnagyobb körültekintésem mellet is légbuborékosak maradnak. Emellett a gyurma íves felületre is használható. Előkészítettem többféle koszorú alapot. Hungarocell alapot tekertem be egészen vastag, törtfehér színű fonallal, illetve fa alapot festettem kékre, majd repesztő lakk réteget kapott és lefestettem ibizai homok színnel. A harma

Nyári szünet - Start

Kép
A nyári szünet valahogy olyan, mint egy marék homok - legalábbis nekem. Mindig vannak terveim, ötleteim, amiket valahogy be akarok passzírozni, de csak kapkodok össze-vissza, pereg ki a kezemből, és minél jobban erőlködőm, annál kevesebb marad benne... Idén próbálok valami rendszert vinni a hétköznapokba, hogy a gyerkőcök ne unják a nyarat, ne felejtsék el, amit eddig tanultak (legalábbis az iskolás ne), ne essenek ki nagyon a szürke hétköznapokból. Legyen tartalmas, színes, szórakoztató a szünetük, mindemellett fejlődjenek is. Persze jó lenne egy kis énidő is olykor-olykor. Hát, meglátjuk, mi fér bele. A szünet kezdete előtt próbáltam ötleteket gyűjteni, alapanyagokat beszerezni, hogy minden napra tudjunk valami újabb dolgot készíteni/kipróbálni, ami lehetőleg nem egy kerül egy vagyonba. Sokféle szempontot kellett még figyelembe vennem, hiszen a nagy lányom 10 éves, a kicsi 6, és még mellettük egy szintén 6 éves fiam is van, tehát nem egyszerű egyszerre mindenkinek megfelelő

Sajttorta variációk

Kép
Mostanában általánosságban ritkábbak a bejegyzések, mint pár éve, receptes meg különösen régen volt. De a mostani sütésem tapasztalatait kénytelen vagyok "megörökíteni", ha másért nem, hát a saját okulásomra. Nagy kedvencünk a sajttorta, karamelles erdeigyümölcs-öntettel. Nincs bevált receptem, mindig keresgélek, és mindig Mautner Zsófi brüsszeli New York Csizkékjénél lyukadok ki. :) És persze nem követem a receptet... Az ott alapul szolgáló Speculoos-t nagyon szeretem, de nekem az a karácsonyi fahéjas-szegfűszeges ízvilág nem annyira ízlik a sajttorta kissé fanyar jellegéhez. Amin változtattam:  az alap 1 cs. zabkeksz (210 g) és annyi Lidl-ben kapható vajas keksz, amivel együtt 360g lesz a mennyiség, melyhez 125g olvasztott vajat adtam, csak 500g mascarpone került bele, összesen 3 db tojást használtam, teljes tojásokat raktam bele, nem tettem bele citromhéjat, mert nem volt itthon bio citrom, valamint nem egészen fél citrom levét facsartam a krémhez, most

Porcelánvirág

Kép
Amikor elkezdtem "kreatívkodni", az első kihívás a gyöngyfűzés megtanulása volt. Akkor még csak sima kása ill. szalma gyöngy volt, esetleg tekla, amiket be tudtam szerezni, drótra és cérnára fűztem. Azóta eltelt pár év, fejlődött az eszköztáram, ma már többféle mintát is sikerül összehozni. Csinszka hamarosan elsőáldozó lesz, már készül a ruhája, amihez szeretnék valamilyen kézzel készült medált, ami egyszerű, de mutatós, így egy régebbi mintát vettem elő. Egyelőre még nincs kész a ruha, így a medál sem, de a tervezgetést már elkezdtem. :)  Az ötlet nem az enyém, PORCELÁNVIRÁG címszó alatt nagyon sok találat van. Mikor először fűztem, 5-6 éve, még sima horgászdamilom volt, gyöngyfűző tű nélkül kínlódtam át a damilt a lyukakon, nem is tudom, hogy sikerült megcsinálni... Első alkalommal sok-sok visszabontás után sikerült megfűzni az egyébként egyszerű mintát. Nagyon mutatós, és ha csak a középső elemét készítjük el 8 vagy 6 szem gyöngyből, az is nagyon szépen mutat.

Kokárda - Úgyis minden évben aktuális

Kép
Ezt a posztot az előző hét elejére terveztem, de a horgolás-fűzés közepette nem volt rá időm. Viszont jövőre is lesz március 15., szóval időben el lehet kezdeni a gyakorlást. :) Nagy-nagy küzdelem és sok gyakorlás után végre elmondhatom, hogy megtanultam horgolni! Évek óta próbálkoztam, nem is tudom megmondani, hogy mivel nem boldogultam, de nem ment. Olyan freestyle munkák kerültek ki a kezem közül, hogy csak na! :) Sajnos Szerencsére egyiket sem őriztem meg a "mesterművek" közül. :)  Szóval úgy gondoltam, idén megpróbálkozom a kokárda horgolásával, ami olyan sikert aratott, hogy még tegnap is azt csináltam. A Pinterest táblámon gyűjtöttem ötleteket, illetve a Google keresőben találtam számomra is megvalósítható - azaz egyszerű - horgolós ötleteket. Ezúttal nem készítettem lépésről-lépésre fotókat, mert a forrásokban remekül le van írva a megvalósítás menete. A fonalakat és a keresztszemes szalagot a Kiselefánt kreatív boltban szereztem be.  Bergamott blog ján

Cs(M)acskaságok - ajándékötletek macskabarát barátoknak

Kép
A környezetünkben egyre több a macskatartó, ezért a lányoktól folyamatosan hallgathatjuk, hogy mi mikor szerzünk be cicát. Mivel én elég sok dologra allergiás vagyok -  többek között a kutya- és macskaszőrre, valamint a tollra - halakon vagy teknősön kívül nem nagyon van lehetőségünk az állattartásra. Cserébe viszont beszereztem egy pár cicás holmit, és készítettem néhány cicás ékszert és egyéb apróságot a macskabarátság jegyében. :) Jól jönnek majd, ha látogatóba megyünk valamelyik macskás barátunkhoz, a lányok is kapnak alkalmanként valamilyen macskás meglepit, és így  telítődtek egy időre a cicázással. :) Beszereztem néhány cuki cicás medált, de szinte mind arany színben volt kapható, amilyet eddig nem csináltam még, így be kellett szereznem néhány aranyszínű ékszerkelléket. Egy részük az Ildesign kreatív boltból származik, illetve ajánlom a Széchenyi utcán található Monper gyöngybolt ot, ahol minden van a szivárvány minden színében. Én rosegold színű kellékeket vásároltam végü