Új lendület! :) Meg egy éjjeliszekrény Barbienak :)

Több, mint két hónapom volt átgondolni, hogy mi is legyen a következő bejegyzés. Közben mindenfélébe belefogtam, de valahogy semmit sem fejeztem be, különböző okokból. Most azonban igyekszem aktívabban frissíteni. Nyilván egyszerűbb lenne, ha máshonnan ollóznám össze a képeket és a bejegyzéseket, de ha nincs időm normálisan közzétenni, akkor inkább bele sem fogok.

Cserkész becsszó, igyekszem rendszeresebben frissíteni. :)

Az első bejegyzés szóljon most Barbieról, mivel az esős napok miatt újra fel lett fedezve a babaház, és már annyi apróság van, hogy szegény Barbie nem tudja hova pakolni. Ezért arra gondoltam, biztosan örülne egy fiókos szekrénykének, ahová mindig visszateheti az apró hajkeféjét, és remélhetőleg így többé nem fog a lábam alá kerülni. Szóval egy újabb önzésből készített darab következik. :)



Három (két vékonyabb és egy vastagabb) gyufásdobozt használtam, filc anyagot, kétoldalas ragasztót és 3 db kisméretű milton kapcsot.

Először ragasszuk össze a három dobozt. Én raktam a dobozok közé kétoldalas ragasztót, majd a három doboz oldalát bevontam kétoldalas ragasztóval.


Ezután kiválasztottam a filcet -  a már előzőleg elkészített kanapé anyagának maradékait használtam fel, kék corpus, rózsaszín front :) http://brizsu.blogspot.hu/2013/02/barbie-kanape-keszitese-diy.html
Előbb a kék anyagot a szélekhez igazítva bevontam a dobozok külsejét. Az anyagot csak utólag vágtam méretre, már a dobozra ragasztás után, mert elfelejtettem előtte körberajzolni. Így talán még jobb, pontosabb lett.



Következő lépésként a dobozok belsejét kihúztam, egyesével körberajzoltam a rózsaszín filcen, majd kivágás után kétoldalas ragasztóval rögzítettem a filceket, egy vastagabb lyukasztóval (akár szöggel is lehet) átlyukasztottam a fiókok közepét, és rögzítettem a kék színű milton kapcsokat, majd a fiókokat visszaraktam a helyükre.







Nem lett a legpontosabb, de nem is szántam rá sok időt. A belsejét is lehetett volna sokkal szebben kivitelezni, scrapbook papírral bevonni, de a célnak így is megfelel, a lányom nagyon örült. :) Ezúttal igyekszem hamarabb jelentkezni a következő bejegyzéssel, addig is:

Sok sikert az elkészítéshez! :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bútorok papírhengerből a Barbie-házba

Barbie Ház

Kandalló a Barbie házba DIY